2012. március 7., szerda

[SÖRPOSZT] - Lindemans Faro



Ma esti versenyzőnk ismét egy igen különleges darab. A Lindemans-tól leginkább Kriek (cseresznyés) sörét találjuk meg a legtöbb boltban, de ezek mellett néhányban ott a mostani alany is.

A kinyitás már izgalmasan kezdődött, ugyanis kupak és parafa dugó is zárja az üveget. A korábbi posztban a Bon Secours-nek csattos zárja volt, ennek most ilyen érdekes megoldása. A dolog onnan indul, hogy másodlagos, spontán fermentáción megy át a sör, míg a pincében tartják. Le is kell zárni, mert az erjedés közben keletkező szénsav egyszerűen kilőné a szimpla kupakos megoldást.
Miután kitöltöttem, kezdődött a szaglászás. Az ital egészen zárkózott, nem mutat különösebb fűszerességet, illat kavalkádot. Enyhén alkohol szagú és egy kicsit talán édeskéss.
Belekortyolva jött aztán az igazi meglepetés. Egy igen intenzív, gyümölcsös, édes ízű ital, ami fura mód emlékeztet egy édes, gyümölcs pezsgőre (nem véletlen). Sokáig lehet ízlelgetni, majd lenyelve megérkezik a sörös jelleg, és mire leér, már kortyolom a következőt, mert annyira jó.
Habja egyébként finom, könnyen eloszlik és csak egy vékony réteg tart ki egészen a sör elfogyasztásáig.
Színe különleges, barnás, vöröses árnyalatú.

Kifejezetten ajánlott!!!




2012. február 29., szerda

[SÖRPOSZT] - Chimay Bruin


Chimay – Bruin (7%)


Ma esti vendégem egy vörös cimkés szerzetes egyenesen Scourmon apátságából.
Ruhája mívesen dombornyomott, hirdetve származását.
A címke szerint 10-12 C fokon érdemes fogyasztani. Én a szokásos 5 C fokra tettem be a hűtőbe és Így eléggé visszafogott íze volt az első pár kortynak, bár kifejezetten kellemes, üde íze van, ami nagyon hasonlít a Chimay Blache ízére, amit pár hónapja már kóstoltam.

Színe a barna sörök világosabb kasztjához tartozik, enyhe vöröses árnyalattal (mint a kóla). Habja intenzív, sokáig kitart.
Az ajánlott hőmérsékleten fogyasztva a pohárba szagolva a tipikus pörkölt maláta adja meg az illat karakterét.
A pohárba kortyolva ez a malátásság kiegészül édeskés, enyhén élesztős ízzel, ami összességében igen domináns. Az íz lecsengésekor előkerül az alkohol íze is, hisz egy erősebb sörről van szó, de egész páratlan módon a eddig a pontig az alkohol jelenléte a háttérben marad. Az utóíz kellemesen édes.
A sörhöz krémes, zsíros sajtot ettem, jól kiegészítették egymást.
Határozottan nem egy tipikus barna sör ez, így érdemes volt ezt is kipróbálni!

Egészségetekre!



2012. február 25., szombat

[SÖRPOSZT] - Duvel


Duvel (8,5%)

Egy hosszú nap után igazán jól esik egy ilyen sör.
Meg kell mondjam, kinyitása már egyfajta extra mutatvánnyal járt. A sör habja nagyon igyekezett kifele, de nem ment kárba végül egy csepp sem. A habja tömött, sűrű és igen sok. Noha ez nem is csoda, mivel az üvegben refermentálják. Emellett pedig a különlegességét az is adja, hogy két hónapig érlelik a hordóban, mielőtt palackozzák. Amikor kitöltöttem a pohárba, annyi habja volt, hogy a sörreklámokból ismerős mozdulattal, egy késsel lesöpörtem a tetejéről a túlcsordult habot.
A pohárba szagolva zárkózott, semmi fűszeresség, csak diszkréten csípős alkohol illat. Színe igen világos, szűretlensége miatt nem áttetsző, amit élénk szén-dioxid tartalma miatt buborékok kavarnak fel.
Kortyolva enyhe alkohol ízzel indít, ami folyamatosan erősödik, majd édeskés és ezek mellett keserű mellékíze van, és ahogy lecseng az édes felhang, tompa, keserű, mindent eltelítő íz veszi át az uralmat, ami nagyon hosszan megmarad a szájban. Briliáns!
Könnyed sör, nem túl fűszeres, így az ízén tagadhatatlanul érződik, hogy bizony magas alkohol tartalma van. Igazi nagy produkciója, hogy nagyon sokféle árnyalatban tudja hozni a meghatározó ízvilágot. Az elején kesernyés, alkoholos jellegből, ahogy fokozatosan melegszik a szoba hőmérsékletére, úgy válik egyre inkább édeskéssé, malátás mellékízzel.
A Belga sörök hosszú során ez az egyik ikon. Nemzetközi piacra is bőven exportálják és itt Flandriában is igen népszerű. Ha Belgákkal beszélgettem sörökről, ez mindig szóba került, próbáljam ki. És nem is ért csalódás, különleges sör!


Ez ám a hab!

Duvel üveg és maga a sör

2012. február 21., kedd

[SÖRPOSZT] - Affligem Tripel


Affligem Tripel (9.5%)

Ezt a sört rendhagyó módon a kortrijk-i ír kocsmában próbáltam ki.
A pohárba öntve habja szolid, visszafogott volt és finom eloszlású volt, sokáig megmaradt.
Megszagolva a pohárban,  enyhén élesztős, kicsit malátás-kesernyés illata volt, de alig észrevehetően, visszafogottan.
A pohárba kortyolva igazi íz kavalkád fogadott, másodpercek megjelent egy-egy új íz összetevő. Hosszan kortyolva jellemzően kesernyés ízű, csípős alkoholos utóízzel.
Már egy jó ideje kortyoltam, amikor ránéztem az üvegre és láttam, hogy ez bizony 9.5% alkohol tartalommal bír. Ezt nagyon jól elrejti a sör, pedig az íze nem kifejezetten markáns vagy fűszeres, mégis a hatás garantált.

Jó hangulatú beszélgetésekhez kiváló sör, tetszett.




2012. február 17., péntek

[SÖRPOSZT] - Watou Tripel

Watou Tripel  (7,5%)
Ismét egy különleges eljárással készült sör került a poharamba. Ez alkalommal egy felső erjesztésű, palackban tovább erjesztett világos ale típusú sör, a St. Bernard apátság söre. Az apátság Watou városában található, ami Nyugat-flandriában, Kortrijk-tól 52 kilóméterre helyezkedik el.
Belga sörökről:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Belga_s%C3%B6r#Tripel

A palackot ~5 Celsius fokon tároltam több napon át a hűtőben.
Felbontását a szokásos, palackban refermentált sörökre jellemző módon azonnali kihabzás kísérte.
Habja sűrű, nagy buborékokból áll össze, ami aztán gyorsan eloszlik.
A sör színe sötét narancssárga és fontos megjegyezni, ez egy részben szűretlen sör.
A pohárba szagolva kellemes, enyhén malátás illatot érezni, lágy, semmiképp sem tolakodó.
Kortyolva egy igen kellemes, nagyon enyhén kesernyés az ízvilág, amit a szén-dioxid könnyen csúsztat. Utóízében jelentkezik a szűrtelenségéből fakadó kesernyés maláta íz, ami folyamatosan enyhülve sokáig megmarad a szájban. Valamint előtűnik a magas alkoholtartalomból adódó alkohol íz is.
Jellegében hasonló a Bon Secours-hoz (nem véletlen), de annál enyhébb ízzel.
Tetszett ez is.



2012. február 13., hétfő

[SÖRPOSZT] - Belle-vue Gueuze



Ismét poharamba került egy spontán fermentált sör, épp egy brüsszeli sörfőzde Gueuze típusú söre.
A palackot 5 fok körülire hűtöttem és kibontáskor az eddigi összes lambic-nál tapasztalt módon, itt is rögtön igyekezett kifele a habja, amely egyébként nagyon finom eloszlású és hamar szertefoszlik.
A sör színe sötétbarna, mintha csak egy jó ceyloni tea lenne, köszönhetően a maláta enyhe pörkölésének sörfőzés közben.  
A pohárba szagolva enyhe édes-savanykás szagot érezni. 
Kortyolva először savanykás ízű, enyhén édes-keserű. 
Utóízét több íz adja, ilyen az édes-keserű némi savanyú mellékízzel és a pörkölt maláta egy enyhe füstös jelleget ad hozzá.
A Mort Subite-hez képest ez nem annyira savanyú. Összetett íz világa és sötét színe tetszett nekem, ajánlom.




2012. február 11., szombat

projekt - első nap - warm up

Kedves Olvasó!

Pénteken megvolt az első nap abból a 2 hétből, amiben egy fejlesztői csapat tagja leszek.
Reggel 10 től du. fél 1-ig megbeszélés volt, ahol 1 kivételével az egész csapat ott volt. A scrum módszer szerint (http://hu.wikipedia.org/wiki/Scrum) dolgoznak. A csapat összeállítása: Dirk az úgynevezett Scrum Master szerepét tölti be, gyakorlatilag ő vezeti a sprintet, konzultál a "megrendelővel", visszajelzéseket gyűjt be és menedzseli a projekt fejlesztői oldalát.
Randy tekinthető az egyik senior fejlesztőnek, illetve Frederik, aki pedig junior fejlesztő a csapatban. A 4. ember épp szabadságát töltötte, egyéb iránt szintén senior fejlesztő.
A fejlesztési követelmények már korábban megállapítást nyertek, így a meeting alkalmával főként becslést adtak meg az egyes munkafázisok időigényét illetően. Ez egy jópofa, kártyás megoldással működött, méghozzá így: Különböző számozású kártyák voltak mindenkinél (nálam is), mindenkinél ugyan olyan kollekcióban voltak a kártyák, melynek számozása 0-300 ig volt, kb fibonacci számsor szerint, exponenciális növekvést mutatva. Ezek a számok az elvégzendő feladatra vonatkozó időigényt reprezentálják. Tehát amikor a fejlesztők megbecsülik, hogy adott funkciót mennyi idő lesz megvalósítani, akkor egyszerűen letesznek egy kártyát az asztalra. pl: ha 6 órát becsülnek neki, akkor leteszik az 5-öst. ha 9-et akkor leteszik a 8-ast és így tovább.

Az időbecslés után következett egy igen gyors gyorstalpaló a programról, ami jellegében igen hasonló ahhoz, amit én csináltam az előző félévre, némi lényeges különbséggel. Az egyik ilyen különbség az, hogy erre a készülékre, ami az eggyel korábbi verziója annak a gépnek, amire én fejlesztettem, .NET 3.5 CF (compact framework) alatt kell fejleszteni, ami sokkal több kompromisszummal jár, sokkal több a korlát benne.

A gyorstalpaló után elfoglaltam a helyem a laborban és elkezdődött a beállítások és telepítések sorozata. Mivel a céges laptopot hozzáadták a helyi hálózati tartományhoz, ehhez kaptam jelszót is. Feltelepült a gépre a .NET CF 3.5, egy úgynevezett Mercurial nevezetű program, amellyel többek közt a fejlesztő csoportok végzik a programkód áttekintést és verziókövetést a Tortoise program segítségével.
Labor
Mikor minden szükséges program feltelepült, kaptam egy teszt készüléket is, hogy ismerkedjek a történettel.
Arra nem tértünk ki, hogy a hardver ugyan az-e, bár feltételezem, hogy a rajta lévő Windows CE inkább az ARM processzorokat kedveli, mindenesetre a boot idő lényegesen rövidebb, mint a 3. generációs, ám Windows Xp-vel ellátott eszközön.

Frederik egyébként korombéli srác, sőt, ahogy látom tán még fiatalabb is. Nemrég kezdett a cégnél.
Vele dumálgattunk a munkaidő vége felé. A laborban dolgozik az összes fejlesztő csapat, ugyanis van legalább 3 csoport akiknek eltérő feladatköre van. Van aki a digitális hirdetőtáblák programozásáért felel, van akik a hardveres témákban járatosak, stb. Mind profi szakember, átlag életkor kb 32 év lehet.

Van egy nagy ebédlőjük, ahol közösen ebédeltek, leginkább szendvics és házikoszt volt a tányérokban. Kicsit ment a duruzsolás, de különben csendben voltak a kb 1 órás ebészünetük alatt.

4 óra előtt 15 percel azt mondtam Frederiknek, hogy asszem már ennyi elég is volt... hisz valóban sokféle infó ért ez idő alatt, volt amire csak bólogattam, de nem volt igazán világos, hogy miről beszélnek.
Frederik válasza az volt, hogy hisz még van legalább 10 perc a munkaidőből, amit ennél annyival nyugtáztam, hogy: "én nem vagyok alkalmazott :)" Ami tény. Ha az lennék, más lenne a helyzet. De nem vagyok.


Bízom benne, hogy a végén azt mondhatom, megérte maradni még 4 hónapra.

Legyetek jók!

Zsó