Bevog - Baja (Oatmel Stout - 5,5%)
A mai estén nekiveselkedek egy újabb kuriózumnak, ami történetesen az osztrákoktól érkezett, onnan is egy egész pici, radkersburg sörfőzdéből.
Ahogy a honlapjukat néztem (http://www.bevog.at) egy bevállalósabb főzdéről beszélhetünk, akik nem átallanak összefőzni a pirított árpát a zabbal és csak a kellő mértékben, enyhén komlózni.
Ennek meg is van az eredménye, amit már az első korttyal "tálal" is a sörike: "Húbasszus, ez nem semmi íz", ez volt az első mondásom. Tovább ízlelgetve, boncolgatva a dolgot vált összetettebbé az ízvilág.
Elég nehéz megfogni, leírni, hogy milyen is ez, de lássuk mivel is találkozni:
Alapnak ott van a stout jelleg, ami hozza a maga "olajos" jellegét és a sötétbarnás, kólás színét.
És persze, a pörkölt maláta már az alapban beköszön, de ez ettől még messze nem a teljes kép, de nem ám!
A pörkölt, keserű kávé jelleghez még hozzájön a megpörkölt árpa és maláta.
Ez a sok pörkölés alaposan megadja a keserű alapízt, de szerencsére adtak hozzá zabpelyhet, amitől az egészet felmenti kicsit a lágyabb ízvilág, ami elsőre furcsán hat, mert a keserű harcol a reggelizőpehely mellékízzel, de valahogy pont ez benne az érdekes.
Az utóízéről pedig egyértelműen a kávé íz jön be a képbe és követel magának premier plánt!
Pláne, hogy az alkohol íze nem tolakodik bele az összképbe, amit azért egy kicsit hiányolok is.
Illatát vizsgálva arra jutottam, hogy nem hazudtolja meg önmagát, tipikus stout illat: kesernyés, karamellásan édesbe hajló momentumokkal, de alapjában véve nem élénk, inkább háttérben maradó.
És ami a leginkább a háttérbe húzódik, eltűnik már az elején, az a habja. Kitöltéskor még jelen van, köszön nekünk, de aztán át is adja a terepet a sörnek magának.
Nem is haragszok meg rá, tudom hogy Ő ilyen, méltán elbúcsúztatom kb már a 3. kortynál :)
Nincs is más hátra, mint kideríteni, hogy hány pontot is érdemel tőlem a képzeletbeli 10-es skákámon!
Ez az eresztés beteg egy konstrukció, de tetszik. Nem titkoltan, ezért is hoztam el a boltból, mikor válogattam az "adagot". Tetszik, hogy ennyire unortodox módon közelítették meg a sört és a stout stílust feldobták a fent említett dolgokkal.
De! Nem nyűgözött le annyira, hogy magas értékelést adjak, ezért ez a sör nálam:
7/10
Tetszett ez a nonkonform stout, csak az a baja, hogy az alkohol & íz nem elég intenzív ;)
2014. augusztus 15., péntek
2014. július 30., szerda
Brouwerij'T Ij - Struis
Ma esti versenyzőm egyenesen Hollandiából érkezett abba a delikáteszbe, ahonnan a remek külföldi söröket szerzem be, "szökő évente egyszer", nagy mennyiségben.
Mint minden rendes sörfőzdének, úgy ennek is van honlapja, amit érdemes majd meglátogatni (link a poszt végén)
Lássuk is, mivel van dolgunk:
Az üveget vizslatva feltűnik jó pár információ, ilyen például hogy "biologische" meg hogy "ongepasteuriseerd" továbbá "ongefiltered". Ezek a szavak bár hollandul vannak, a latinul picikét is értők könnyen kitalálhatják (egy kis adalék: az "onge" fosztóképző).
A kedvenc mondatom a sörös üvegről:
"leef met je kop omhoog",
angolul :
"live with your head up",
magyarul talán így hangzik: járj emelt fővel.
jópofa, szerintem.
A sörről:
Ez egy árpa borral együtt erjesztett, angol stílusú barna sör. 9%-os alkohol tartalommal.
A hűtőből kévéve kicsit állni hagytam, hogy melegedjen, ugyanis ennek fogyasztását 10-12 C körül ajánlja a főzde.
Kitöltve a pohárba rögtön szemet szúr, hogy elég sok habja van, ami masszív, sűrű
Beleszagolva a pohárba, egy élénkebb, félbarna ale illata kínálkozik édeskésen.
Belekortyolva egy remek, tipikus felső erjesztésű ale-es lágy ízvilágú sört érzek, és újra és újra belekóstolva tűnődöm, hogy hogy lehet ennyire kisimult ízvilága egy barna sörnek. Semmilyen "arogáns" megnyílvánulás az ízlelőbimbók felé, vagy tolakodó alkohol íz. Szépen, selymesen bódít el, alig feltűnően kerít hatalmába az egyébként jelentős alkohol mennyiség.
Az utóíz viszont még tartogat meglepetéseket, kifejezetten élvezetes meglepetéseket.
Ugyanis az utóízben benne van egy jó adag aszalt gyümölcs íze, mint mikor diákcsemegét veszel a boltban, csak magvak nélkül ;)
és fura módon benne van az étcsokoládés keserű zamata is... ez a leges legvégén jön elő.
Zseniális!
Értékelés:
8/10
Mivel zseniálisan könnyed, mégis erős sör, harmónikus ízvilággal, ezért járna neki a 9 is, de most hogy felteszem magamnak a kérdést: "Vajon maradandó élményt adó sör ez most?" a válasz az, hogy "annyira nem". Ez egy kiváló sör, de nálam a 9-es osztályzat még nem ez.
Hogy innék-e még egy üveggel később? Kétségtelen! :)
sörfőzde linkje:
http://www.brouwerijhetij.nl/category/beers/

2013. november 26., kedd
[BEERPOST] Lucifer (8%)
Lucifer (8% ABV), Het Anker Brewery (Belgium, Mechelen)
A mai kísértésünk neve Lucifer és maga az ördög üstjében főzték,de a mélyen vallásosak is ide merészkedhetnek, mert istenien finom ez a sör, lássuk mennyire:
http://www.hetanker.be/Brouwerij/AlOnzeBieren/Lucifer/tabid/70/language/en-US/Default.aspx
Kezdjük is az ismerkedést, elsőként azzal, hogy miféle sör ez.
Kategóriája szerint ez egy erős, szőke (világos) sör, mely 1980-tól létezik.
Aranysárga színű, felső erjesztésű sör ez, nem elhanyagolható habkoronával, ami fogyasztás közben szépen rajzolja fel a brüsszeli csipkét a pohár falára.
Kitöltve a pohárba, vettem egy mély szippantást és megállapítottam, hogy kedvelni fogom, mert karakteres, fűszeres illatot árasztott. Ez nem is csoda, hisz 3 fajta komlót használtak fel hozzá.
Belekortyolva hozta is az elvárt, erős, felső erjesztésű, komlózott belga sörök ízvilágát.
A fűszeresség mellett jelen van egy nagyon könnyed, édeskés íz is, ami nagyon szépen elrejti a magas alkohol tartalomból adódó alkoholos ízt, és a korty után előkerül egyfajta citrusos utóíz, majd jóval később pedig a komlós utóíz, ami gyengéden bele is telepszik, rejtetten simogatja az ízlelőbimbókat a korty utáni hosszú perceken át. Nem túl markánsan, nem túl fűszeresen, de határozottan jelen van.
Összességében a 8% körüli sörök műfajában egy könnyed szereplő, nem hivalkodik, de mindene megvan ahhoz hogy élvezetes legyen.
Viszont még nem értem, hogy miért Lucifer a neve.
Lehet azért, mert elcsábít, megvezet édes íze, aztán pedig arra ébredsz, hogy eladtad neki a lelked?
Reggel kiderül! :)
Az értékelés viszont most derül ki.
Értékelés: 8/10
Könnyednek mutatkozó, ámde 8%-os sör, aminek jelentős a habja és igen kellemesen fűszeres a számomra. Tetszett ez is.

2013. október 23., szerda
[BEERPOST] - Lindemans Cassis (3,5%)
Helló kedves sörközönség!
A ma esti sörkülönlegességnek az apropója, hogy Ákos barátom születésnapom alkalmából több, igen jó belga sörrel is meglepett, köztük ezzel, de lássuk is!
A Cassis egy gyümölcs ágyon érlelt, lambic típusú sör. A lambicról pedig tudjuk, hogy spontán fermentációval készül, melyet a Brüsszel környékén, a levegőben lévő erjesztő gombák és baktériumok indítanak be. Állítólag ilyen csak Brüsszeltől délre fekvő vidéken van.
Én a lambic típusú söröket eléggé kedvelem. Nem erős sörök, viszont az ízükben domináns fanyar jelleg különlegessé teszi őket.
Ez a konkrét sör pedig még kapott min. 25%-nyi fekete ribizlit, ami annyira harsányan van jelen, mint a riói karneválon a szamba táncos nők fellépő ruhája!
Az édes-fanyar gyümölcs miatt ezt a sört érdemes jól behűtve, 2-3 C fok környékén pohárba tölteni, mert ahogy a rövid italoknál is, itt is úgy hozza ki a kellemes ízt, ha behűtjük, kortyoljuk, és mire "leér" a korty, érkezik meg fokozatosan a kirobbanó fekete ribizli.
És kéremszépen, nagyon meg tud érkezni az íz!
Ez nem holmi E666 ízfokozó történet, hanem egy remek gyümölcs koncentrátum.
Alkohol íze pedig messze nincs, így ideális ital lehet hölgyeknek, de nyitott szemű sörfogyasztóknak is remek kirándulás lehet.
Akik pedig hozzám hasonlóan, kedvelik a lambic típusú söröket, kötelező darab!
A lambic típusú sörök körében egy remek darab! Gyümölcsös sörök közt pedig egyenesen kiváló!

2013. augusztus 21., szerda
[BEERPOST] Quintine Blonde (8%)
Ismét egy remek belga sör keveredett a kezeim közé, de nem is véletlenül!
Ugyanis, mióta megkóstoltam a Hercule sört, azóta érik, hogy az azonos sörfőzde másik keserű sörét, a mostani Quintine Blond-ot is megkóstoljam, íme:
A palackbontás előtt annyi alapvető információ az, hogy ez egy keserű sör, amit az üvegben tovább élesztenek.
http://www.brasserie-ellezelloise.be/bieres-uk.shtml
Ez a csattos-bambi stílusú üveg miatt már gyanús lehetett a belga sörök világában jártasabb szemlélőnek.
Nyissuk is fel, hamar!
Zárcimke letép, csat kibiztosít, és nyitás!
A műveletet határozott, de nem hivalkodó pukkanás kíséri, a hab nem igyekszik kifele, de ebben nem mindig lehet bízni.
Szép óvatosan töltöm ki a pohárba; de a habja így is hatalmasra dagad, nem hiába: az üvegben re-fermentált sörök mindig nagyon dús habbal rendelkeznek. Ez a remek hab sokáig meg is marad, sőt! A pohár falán megjelenik a hírhedt, brüsszeli csipke szerű mintázat, ahogy fogy a sör, de a habját az üveg falán hagyja.
A nedű színe az opálos borostyán sárga homálya, melynek aljára szűretlen darabok ülnek le.
Beleszippantva a pohárba, igazi illatkavalkád fogad, amely egyszerre édes és fanyar, markánsan fűszeres jegyekkel.
Kortyolásra, az elsődleges íz kellemesen édeskés, majd követi a finom malátás íz, és ahogy lecsúszott, érkezik is a keserű-édes utóíz kombináció, ami megcsapja a nyelvet, mint egy darab fa, de kifejezetten élvezhető.
Ez a sör ugyanis egy különc kategória képviselője, a keserű sörök akkor tetszenek neked, ha nyitott vagy a sörfőzés sokféleségére, és nem valami kommersz, alsó-erjesztésű sör ízét várod a kortyolásnál, hanem nem vársz el semmit, csak hagyod, hogy megkínálja magát az ital, és fürkészed az ízében, hogy mit üzen neked.
Nekem azt üzeni, hogy jól döntöttem, amikor ezt is elhoztam a boltból, mert a tagadhatatlanul keserű utóíze mellett kellemesen édeskés íze nagyon jól elrejti, hogy ez bizony 8%-os alkohol tartalommal rendelkezik.
Tovább ízlelgetve a keserűség enyhül, és marad a jellegzetes, árpamalátás ízvilág.
Verdikt:
9/10.
Ez egy remek és különleges sör, érdemes megkóstolni!

![]() |
remekül csipkéződik a pohár fala |
2013. augusztus 14., szerda
[BEERPOST] Deugniet Blonde (7,5%)
Kezdjük az elején!
Amikor sörbeszerző körre került a sor, rámutattam erre az üvegre, hogy "ez is jöjjön velem".
Lévén, hogy még nem próbáltam, sőt! Még nem is hallottam erről a sörről, mindenképp izgatottan nyitottam a kupakját ma este, vacsora után.
De lássuk, mit is tudunk róla:
A főzet a jól ismert, Brasserie du Bocq-tól származik.
http://www.bocq.be/english/ownbrands/deugniet.html
Ennek a főzdének az eredete a vallon régió szívéből származik.
Kóstoltam tőlük a Gauloize sörök szőkéjét, barnáját és cseresznyés ízesítésű sörét. Az ízélmény ebben a sorrendben csökkent is. A szőke különlegesen jó volt, úgy emlékszem. A barna középszerű, a csereszynés pedig a "futottak még" kategória.
No, de nézzük is az aktuális sörünket, mely felső erjesztésű, üvegben tovább erjesztett fajta.
Ez a kombináció általánosan jó belga sörök kapcsán.
És itt sem rossz, sőt, kifejezetten hozza amit sejt az ember, tehát:
Kiváló habkorona, erős, markáns íz.
Ellenben sajnos itt ez az erős íz túlságosan tolakodó, és ráadásul hamar elillan. A legzavaróbb benne a kelletlenül erős, alkohollal dúsan vegyülő érzet, ami aztán nem hagy különösebben maradandó utóízt.
A pohárba szagolva nem volt jelen fűszeres vagy gyümölcsös illat, de nagyon másmilyen sem.
Összességében egy erős, karakán vallon sör ez, ami sok habbal és sok felejthető jellemzővel rendelkezik.
Biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az a sör, amit később újra megveszek, mert hiányolom az ízét.
Pontozás: 5/10

2013. július 24., szerda
[BEERPOST] La Trappe Quadrupel
Köszöntöm minden régi és új olvasómat!
Jelentősebb kihagyás után ismét jelentkezem a sörposzttal, mely túlnyomó részt belga sörök kóstolásáról szól.
A szünet alatt sem mellőztem a belga söröket, időről időre, ám de sokkal ritkábban fogyasztottam eme remek sereket. :)
A sörposzt visszatérő csillaga ma este tehát:
Mint a fenti linkből kiderült, a La Trapist sör az a belga sör, ami holland.
A trapista sör megnevezésre feljogosító címet egy igen szűk főzde kör bírtokolja.
Ezeknek java része (cca. 7) belgiumban található sörfőzde, illetve egy holland és egy osztrák apátság sörfőzdéje. A La Trappe épp a holland.
No, de térjünk is a lényegre:
A sör kitöltésekor masszív, sűrű hab keletkezik, mely friss, tipikusan ale-es illatú, enyhén gyümölcsös.
A hab a sör fogyasztása során szépen megmarad, ami külön öröm.
Az első korty után felkiáltottam, hogy "EZ AZ!!" Egy kiváló sörrel van dolgom. Nagyon összetett ízvilággal, testes, nehéz zamattal. A gyümölcsösség és fúszeresség jelenléte elsöprően dominál.
Tovább kortyolgatva egyértelművé válik, amit már a címkéről is tudhatunk: ez bizony egy 10% ABV sör.
Nem is rejti véka alá, hogy van benne "kracht".
Utóíze kétségtelenül markáns, szinte beletelepszik az ízlelőbimbók közé, még hosszú percek után is emlékeztet arra, hogy ez nem egy pancs "laag ghisting" Arany Ászok, ez egy belga strong ale!
A sör színe arany és sötét barna kellemes elegye. Képzeld el úgy, mint egy legalább 5 éves, 5 puttonyos tokaji aszút, amit kicsit megbolondítottak egy remek aszú eszenciával ---- ha esetleg nem vagy a borokban járatos, a mellékelt képen megfigyelheted, milyen is valójában.
Verdikt:
Nem kispályás sör! Határozott fellépés, erős ízek, magas alkohol tartalom, kitartó hab.
Kifejezetten hangulatos, hosszú lecsengésű ital, aminek fogyasztása élvezetes.
Az erőssége miatt mindenképp haladó sörfogyasztóknak ajánlom.
Kiváltképp ha az erős ale típusú söröket kedvelik, mint mondjuk a La Trappe Tripel vagy a Westmale Trapist.
Jelentősebb kihagyás után ismét jelentkezem a sörposzttal, mely túlnyomó részt belga sörök kóstolásáról szól.
A szünet alatt sem mellőztem a belga söröket, időről időre, ám de sokkal ritkábban fogyasztottam eme remek sereket. :)
A sörposzt visszatérő csillaga ma este tehát:
La Trapist márka Quadrupel söre.
http://en.wikipedia.org/wiki/QuadrupelMint a fenti linkből kiderült, a La Trapist sör az a belga sör, ami holland.
A trapista sör megnevezésre feljogosító címet egy igen szűk főzde kör bírtokolja.
Ezeknek java része (cca. 7) belgiumban található sörfőzde, illetve egy holland és egy osztrák apátság sörfőzdéje. A La Trappe épp a holland.
No, de térjünk is a lényegre:
A sör kitöltésekor masszív, sűrű hab keletkezik, mely friss, tipikusan ale-es illatú, enyhén gyümölcsös.
A hab a sör fogyasztása során szépen megmarad, ami külön öröm.
Az első korty után felkiáltottam, hogy "EZ AZ!!" Egy kiváló sörrel van dolgom. Nagyon összetett ízvilággal, testes, nehéz zamattal. A gyümölcsösség és fúszeresség jelenléte elsöprően dominál.
Tovább kortyolgatva egyértelművé válik, amit már a címkéről is tudhatunk: ez bizony egy 10% ABV sör.
Nem is rejti véka alá, hogy van benne "kracht".
Utóíze kétségtelenül markáns, szinte beletelepszik az ízlelőbimbók közé, még hosszú percek után is emlékeztet arra, hogy ez nem egy pancs "laag ghisting" Arany Ászok, ez egy belga strong ale!
A sör színe arany és sötét barna kellemes elegye. Képzeld el úgy, mint egy legalább 5 éves, 5 puttonyos tokaji aszút, amit kicsit megbolondítottak egy remek aszú eszenciával ---- ha esetleg nem vagy a borokban járatos, a mellékelt képen megfigyelheted, milyen is valójában.
Verdikt:
Nem kispályás sör! Határozott fellépés, erős ízek, magas alkohol tartalom, kitartó hab.
Kifejezetten hangulatos, hosszú lecsengésű ital, aminek fogyasztása élvezetes.
Az erőssége miatt mindenképp haladó sörfogyasztóknak ajánlom.
Kiváltképp ha az erős ale típusú söröket kedvelik, mint mondjuk a La Trappe Tripel vagy a Westmale Trapist.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)